Miután letudtam a kötelező elfoglaltságaimat, nem magyarázom tovább a bizonyítványt.
Múltkor már kifejtettem, hogy mennyire szeretem F. Scott Fitzgeraldot, úgyhogy most is tőle válogattam, most a Benjamin Button különös életét. Ez a novella egy kicsit abszurd mese a másságról és annak el vagy el nem fogadásáról.
Múltkor már kifejtettem, hogy mennyire szeretem F. Scott Fitzgeraldot, úgyhogy most is tőle válogattam, most a Benjamin Button különös életét. Ez a novella egy kicsit abszurd mese a másságról és annak el vagy el nem fogadásáról.
Benjamin Button különlegessége ugyanis az, hogy öregen született (el se merem képzelni, hogy miként zajlott a szülés), s ahogy telik az idő egyre fiatalodik, s valószínűleg csecsemőként fog elhalálozni. S mint ilyen jelenség beszédtémát szolgáltatott Baltimore lakosságának, míg ki nem tört a polgárháború. Benjaminnak mindenhol el kell fogadtatnia magát a társadalommal a baltimore-i elittől a Yale-ig, ami hol könnyebben hol nehezebben megy.
Nem mondhatnám hogy jó de azt se, hogy rossz film a Benjamin Button különös élete. Érdekes választás a film rendezője, David Fincher, aki eddig inkább a thrillerek műfajában alkotott maradandót, s úgy tűnt, hogy meglehetősen távol áll tőle a lassú folyású melodrámák műfaja. Ez néha erősen is érződik a történeten. Kezdjük azzal, hogy - kicsit a Titanicra emlékeztetve - egy élete végén járó öregasszony meséli el élete szerelmét, miközben odakint tombol a Katrina hurrikán. A film ide-oda ugrál a szürke és rideg jelen és a színes és meseszerű múlt között. Nem értem miért kellett ilyen kontrasztot teremteni a két világ között. Tudom, hogy valószínűleg a drámai hatás fokozásaként, de szerintem ezzel éppen, hogy megtöri a film varázsát. Fincher nem tud teljesen megszabadulni a szürkés tónusú képi világától, ami pedig idegen Fitzgerald harsány színeitől. A film dinamikája se lett a legtökéletesebb, néhol rettentő dagályosra és vontatottra sikerült. Végülis nehéz egy alig 42 oldalas novellát izgalmasan 3 órában elmesélni...
Nem mondhatnám hogy jó de azt se, hogy rossz film a Benjamin Button különös élete. Érdekes választás a film rendezője, David Fincher, aki eddig inkább a thrillerek műfajában alkotott maradandót, s úgy tűnt, hogy meglehetősen távol áll tőle a lassú folyású melodrámák műfaja. Ez néha erősen is érződik a történeten. Kezdjük azzal, hogy - kicsit a Titanicra emlékeztetve - egy élete végén járó öregasszony meséli el élete szerelmét, miközben odakint tombol a Katrina hurrikán. A film ide-oda ugrál a szürke és rideg jelen és a színes és meseszerű múlt között. Nem értem miért kellett ilyen kontrasztot teremteni a két világ között. Tudom, hogy valószínűleg a drámai hatás fokozásaként, de szerintem ezzel éppen, hogy megtöri a film varázsát. Fincher nem tud teljesen megszabadulni a szürkés tónusú képi világától, ami pedig idegen Fitzgerald harsány színeitől. A film dinamikája se lett a legtökéletesebb, néhol rettentő dagályosra és vontatottra sikerült. Végülis nehéz egy alig 42 oldalas novellát izgalmasan 3 órában elmesélni...
Érdekesen kezeli a történetet, ugyanis egy egészen más korszakba és más helyszínre helyezi át. Míg a novellában Benjamin Button 1860-ban születik meg, Baltimore-ban, addig a filmben 1918-ban, azon a napon, mikor az első világháború véget ér, New Orleans-ban, így két teljesen más korszak díszletei állnak rendelkezésre. Míg a novella a polgárháború előtti és utáni Amerikát jeleníti meg, addig a film a rövid és vérzivataros huszadik században játszódik, más felfogással, más értékekkel. Nem tartom szerencsésnek áthelyezni egy másik értékrendű társadalomba egy történetet, mert ez által más-más tényezőre kerül a hangsúly. Azt már csak félve jegyzem meg, hogy a filmben szereplő karakterek 90%-a nem szerepel Fitzgerald novellájában. A mesélő Daisy-t is leginkább Hildegard karakterével tudom azonosítani.
Érdekes módon maga Benjamin Button mellékszereplővé válik a saját történetében. Legtöbbször csak belesodródik az eseményekbe, s az ő ártatlan látásmódján keresztül ismerjük meg az őt körülvevő embereket, akik rövidebb-hosszabb ideig főszereplőjévé válnak az életének. És mindenkinek megváltozik általa kicsit az élete. Daisy és Benjamin szerelmén keresztül pedig az elmúlás keserű élményét is megtapasztalhattuk. Igen ám, csak az eredeti műnek nem ez a mondanivalója. Az idő múlása teljesen másodlagos dolog, sőt teljesen feje tetejére állítják. Benjamint mindenki teljesen normális jelenségként kezeli, mintha mindennapos dolog lenne, így neki se kell igazán megvívnia a belső harcait. Viszont, ha nem is az eredeti, de van üzenete a filmnek - az élet szeretete és az elmúlás elfogadása.
Összességében nem találom Fincher legjobb rendezésének, láthatóan nem tudta megragadni Fitzgerald eredeti stílusát. S habár a múltbéli képek gyönyörűek, a film elején lévő órajelenet egyszerűen zseniális, valamint Brad Pitt megöregítése is remekbe szabottra sikerült, igazán csak ezt tudnám a film javára írni. A filmzene felejthető, a történettel kapcsolatos kifogásaimat már elmondtam.
Ítélet:
6/10 (Fincher meglehetősen szabadon kezeli a történetet, nem eltalálva a dinamikát, de az órajelenet még mindig az egyik kedvencem :) )
Érdekes módon maga Benjamin Button mellékszereplővé válik a saját történetében. Legtöbbször csak belesodródik az eseményekbe, s az ő ártatlan látásmódján keresztül ismerjük meg az őt körülvevő embereket, akik rövidebb-hosszabb ideig főszereplőjévé válnak az életének. És mindenkinek megváltozik általa kicsit az élete. Daisy és Benjamin szerelmén keresztül pedig az elmúlás keserű élményét is megtapasztalhattuk. Igen ám, csak az eredeti műnek nem ez a mondanivalója. Az idő múlása teljesen másodlagos dolog, sőt teljesen feje tetejére állítják. Benjamint mindenki teljesen normális jelenségként kezeli, mintha mindennapos dolog lenne, így neki se kell igazán megvívnia a belső harcait. Viszont, ha nem is az eredeti, de van üzenete a filmnek - az élet szeretete és az elmúlás elfogadása.
Összességében nem találom Fincher legjobb rendezésének, láthatóan nem tudta megragadni Fitzgerald eredeti stílusát. S habár a múltbéli képek gyönyörűek, a film elején lévő órajelenet egyszerűen zseniális, valamint Brad Pitt megöregítése is remekbe szabottra sikerült, igazán csak ezt tudnám a film javára írni. A filmzene felejthető, a történettel kapcsolatos kifogásaimat már elmondtam.
Ítélet:
6/10 (Fincher meglehetősen szabadon kezeli a történetet, nem eltalálva a dinamikát, de az órajelenet még mindig az egyik kedvencem :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése