Ez igazából nem egy mai film, de nem is ez a blog lényege, s most olvastam el a mű alapjául szolgáló regényt, A pozitron embert, illetve az annak az alapjául szolgáló A két évszázados embert. Ez azon filmek egyike, amiket előbb láttam, mint olvastam volna az alapul szolgáló könyvet.
Asimov a modern sci-fi atyja (ezzel nem akarom se Arthur C. Clark, sem Frank Herbert munkáját lekicsinyíteni). Az Én, a robotban és a Robottörténetekben számos morális kérdést feszegetett a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, többek között azt, hogy képesek-e a robotok puszta logikával egy külön vallást létrehozni. A mostani történetünk azt tárgyalja, hogy létre tud-e jönni egy olyan intuitív és kreatív gépezet, amely emberré is válhat. A címből logikus, hogy a válasz igen lesz, de mint mindig most se a cél, hanem az odáig vezető út az érdekes, vagyis, hogy mi az emberré válás ára.
Andrew, a robot a 21. század elején (a könyvben 2005-ben) a Martin családhoz kerül, háztartási gépezetként. Ez nem sokáig marad így, mert a család legkisebb lánya (Kiskisasszony) megkéri, hogy faragjon számára egy nyakláncot, s a családfő (Uram) számára nyilvánvalóvá válik a robot művészi hajlama és tehetsége, így ezután bútorokat készít. Az ebből befolyt pénz felét megtarthatja, ezáltal szép vagyont halmoz fel. Ebből később ruhákat vásárol magának, majd megváltja a szabadságát, felveszi a Martin család nevét, és elindul az emberré válás rögös útján, miközben a számára kedves emberek az idő előrehaladtával sorra halnak meg.
A novellából/könyvből készült filmet, A kétszáz éves embert igazából nem tudom hova rakni. Alapvetően megtartotta az eredeti történet vázát, még a klasszikus három törvény is megjelenik benne, de számos ponton, néhol érthető, néhol érthetetlen módon eltér az eredeti történettől. Számos, az alapul szolgáló műben nem szereplő jelenik meg, s alapvetően pozitív karakterekből csináltak negatívakat. Valamint az emberré válás folyamata is másként zajlott, számomra kicsit kevésbé hihetően. A végkifejlet is kicsit eltérően alakul mint a könyvben, de ez alapvetően a pátosz miatt ezt szükségesnek találtam.
Ami szintén eltér az, hogy a filmbe betettek egy szerelmi szálat, amit viszont teljes mértékben megértek. Ezzel ugyanis egy sokkal emberibb robotot alkottak meg, mint Asimov az eredeti történetben, Lehet, hogy ez csak lányos romantikázás részemről, de a film robotjának sokkal inkább értem a motivációját, kevésbbé tűnik logikusnak és inkább ösztönylénynek.
Alapvetően nem tartom rossz filmnek A kétszáz éves embert. Sőt kifejezetten jó film. Chris Columbus (aki számos családi filmet készített már - Reszkessetek betörők I.-II., Harry Potter I-II., stb.), popcornosította Asimov művét, de a jó értelemben. Sikerült megtartani az alapvető morális kérdérseket, ugyanakkor könnyen emészthető film. Andrew egy igazán szerethető robot, köszönhetően Robin Williams kiváló alakításának, aki hihetően formálja meg az emberi természetet megérteni akaró logikus gépezetet. Melette számos érdekes szereplő jelenik meg, mint a Martin család fejét alakító Sam Neill, vagy a robot biológus (ez kicsit képzavaros :)) Oliver Platt.
Am miatt még érdemes megnézni a filmet az a fimzene. ami rengeteget ad a filmélményhez, Néhány jelenetet annyira drámaivá tesz, hogy magam megkönnyeztem Andrew sorsát. Pedig nagyon ritkán sírok filmen. A képi világa a kor (1999) színvonalának teljesen megfelel. Látványos és szép jövőképet jelenítettek meg, kicsit utópisztikusan tökéleteset.
Ítélet:
7,5/10 (jelentősen eltér az eredeti történettől, de szerethetőbb a robot, mint Asimov művében, a zene pedig egyszerűen zseniális)
Andrew, a robot a 21. század elején (a könyvben 2005-ben) a Martin családhoz kerül, háztartási gépezetként. Ez nem sokáig marad így, mert a család legkisebb lánya (Kiskisasszony) megkéri, hogy faragjon számára egy nyakláncot, s a családfő (Uram) számára nyilvánvalóvá válik a robot művészi hajlama és tehetsége, így ezután bútorokat készít. Az ebből befolyt pénz felét megtarthatja, ezáltal szép vagyont halmoz fel. Ebből később ruhákat vásárol magának, majd megváltja a szabadságát, felveszi a Martin család nevét, és elindul az emberré válás rögös útján, miközben a számára kedves emberek az idő előrehaladtával sorra halnak meg.
A novellából/könyvből készült filmet, A kétszáz éves embert igazából nem tudom hova rakni. Alapvetően megtartotta az eredeti történet vázát, még a klasszikus három törvény is megjelenik benne, de számos ponton, néhol érthető, néhol érthetetlen módon eltér az eredeti történettől. Számos, az alapul szolgáló műben nem szereplő jelenik meg, s alapvetően pozitív karakterekből csináltak negatívakat. Valamint az emberré válás folyamata is másként zajlott, számomra kicsit kevésbé hihetően. A végkifejlet is kicsit eltérően alakul mint a könyvben, de ez alapvetően a pátosz miatt ezt szükségesnek találtam.
Ami szintén eltér az, hogy a filmbe betettek egy szerelmi szálat, amit viszont teljes mértékben megértek. Ezzel ugyanis egy sokkal emberibb robotot alkottak meg, mint Asimov az eredeti történetben, Lehet, hogy ez csak lányos romantikázás részemről, de a film robotjának sokkal inkább értem a motivációját, kevésbbé tűnik logikusnak és inkább ösztönylénynek.
Alapvetően nem tartom rossz filmnek A kétszáz éves embert. Sőt kifejezetten jó film. Chris Columbus (aki számos családi filmet készített már - Reszkessetek betörők I.-II., Harry Potter I-II., stb.), popcornosította Asimov művét, de a jó értelemben. Sikerült megtartani az alapvető morális kérdérseket, ugyanakkor könnyen emészthető film. Andrew egy igazán szerethető robot, köszönhetően Robin Williams kiváló alakításának, aki hihetően formálja meg az emberi természetet megérteni akaró logikus gépezetet. Melette számos érdekes szereplő jelenik meg, mint a Martin család fejét alakító Sam Neill, vagy a robot biológus (ez kicsit képzavaros :)) Oliver Platt.
Am miatt még érdemes megnézni a filmet az a fimzene. ami rengeteget ad a filmélményhez, Néhány jelenetet annyira drámaivá tesz, hogy magam megkönnyeztem Andrew sorsát. Pedig nagyon ritkán sírok filmen. A képi világa a kor (1999) színvonalának teljesen megfelel. Látványos és szép jövőképet jelenítettek meg, kicsit utópisztikusan tökéleteset.
Ítélet:
7,5/10 (jelentősen eltér az eredeti történettől, de szerethetőbb a robot, mint Asimov művében, a zene pedig egyszerűen zseniális)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése