Le kell szögeznem, hogy ebben a
témában rendkívül nehéz megfelelni az elvárásaimnak, hiszen A nagy Gatsbyt a
modern irodalom egyik legjobb művének tartom.
Egy hiteles korrajz egy olyan nemzedékből, amely elveszett a
céltalanságban és a még temetetlen múltban. Véget ért egy világháború, s amíg
Európában formálódtak a következőt megalapozó diktatúrák, addig odaát az
amerikai kontinensen tombolt a dzsessz korszak a maga féktelenségével,
gyönyörűségével és tragédiájával. Ennek a kornak volt a krónikása Fitzgerald,
aki maga is ennek a korszaknak, az elveszett generációnak volt egy hőse, épp
olyan ember, akiket a műveiben megénekelt.
A nagy Gatsby volt az író nagy áttörése, amellyel híressé vált. A rövidke, kb. 230 oldalas könyvben ugyanis minden benne van, amitől egy könyv letehetetlen (a magam részéről első alkalommal egy délután alatt olvastam el), szerelem, árulás, féktelen partyk,, stb. A szereplők jól megmunkáltak, s mindegyik képes érzelmeket kiváltani belőlünk – az ártatlanságát elvesztő Nick Carraway, a nagyvilági nő, Jordan Baker, a múltat újraélni akaró Jay Gatsby, az amerikai álomba belefulladó Daisy Buchanan, a birtokolni vágyó Tom Buchanan, a kitörést kereső Myrtle Wilson és a papucsférj George Wilson. Ezenkívül számos érdekes, a korra jellemző epizódszereplő jelenik meg. Mindezt nyakon öntve a pezsgőfolyamos 1920-as évekkel, a féktelen partyk-kal, a céltalanság szépségével, a látszathoz való görcsös ragaszkodással.
A nagy Gatsby volt az író nagy áttörése, amellyel híressé vált. A rövidke, kb. 230 oldalas könyvben ugyanis minden benne van, amitől egy könyv letehetetlen (a magam részéről első alkalommal egy délután alatt olvastam el), szerelem, árulás, féktelen partyk,, stb. A szereplők jól megmunkáltak, s mindegyik képes érzelmeket kiváltani belőlünk – az ártatlanságát elvesztő Nick Carraway, a nagyvilági nő, Jordan Baker, a múltat újraélni akaró Jay Gatsby, az amerikai álomba belefulladó Daisy Buchanan, a birtokolni vágyó Tom Buchanan, a kitörést kereső Myrtle Wilson és a papucsférj George Wilson. Ezenkívül számos érdekes, a korra jellemző epizódszereplő jelenik meg. Mindezt nyakon öntve a pezsgőfolyamos 1920-as évekkel, a féktelen partyk-kal, a céltalanság szépségével, a látszathoz való görcsös ragaszkodással.
A történet szerint Nick Carraway a Közép-Nyugatról Long Islandre költözik, szemben unokatestvére Daisy, és annak férje, Tom Buchanan villájától, akik az amerikai álmot élik, csakhogy mindketten fulladoznak benne. Tom szeretőt tart New Yorkban, a harsány Myrtle-t, Daisy pedig ezt jól nevelt feleség módjára tudomásul veszi, s görcsösen ragaszkodik a látszathoz.
Nick szomszédja a titokzatos Jay Gatsby, aki hétvégenként többnapos estélyeket ad, ahol New York krémje részt vesz, de maga a házigazda sosem veszi ki a részét a mulatozásból. Nick gyakran látja szomszédját, ahogy a vele szemben lévő mólót, Daisy mólóját bámulja. Egyik estélyére aztán meghívja Nicket, illetve Daisy barátnőjét Jordan Bakert, s feltárja, nekik, hogy ki is ő valójában és milyen kapcsolat fűzi Daisy-hez. Itt fogan meg a terv amely a összes későbbi cselekményt mozgatja történetben, s egyre másra kerülnek elő a csontvázak a szekrényből – előrevetítve a tragédiát.
A nagy Gatsby-t nehéz megfilmesíteni, mert nehéz az üzenetét képre írni. Mindenesetre rendkívül megörültem, mikor meghallottam, hogy ismételten megfilmesítik (1974-ben Robert Redforddal és Mia Farrow-val már készült egy változat). A szereposztást mintha csak én találtam volna ki. Leonardo DiCapriora írták ezt a szerepet, s Tobey Maguire-t és Carey Mulligan is kiválóan passzol a rájuk osztott szerepekre. Viszont a rendező hallatán már bizonytalan voltam. Buz Luhrmann ugyanis képes csodálatos képi világot teremteni, de ez valahogy mindig a történet rovására megy, ahogyan most is. Gyönyörűek a díszletek, elénk tárul a húszas évek, kis modern fuvallattal fűszerezve, csakhogy kizárólag ez uralja a vásznat, kevés teret engedve a színészeknek. Pedig zseniálisak az alakítások benne, és a színészek mindent megtesznek, hogy egy-egy jelenetben ne csak a látványt figyeljük, hanem az ő játékukat is. A Gatsby-Nick-Jordan Baker-Daisy négyes kivételesen jó, de a többiek képtelenek felvenni a versenyt a látványorgiával. Ennek kiváló példája, hogy Myrtle Wilson és Tom Buchanan alakja, akik rendkívül ellenszenves szereplői a könyvnek, itt viszont kevés reakciót tudtak kiváltani belőlem.
Összefoglalva elmondható, hogy látványvilágában nagyon elkapta a film a húszas évek hangulatát. Tényleg úgy érzem, mintha belecsöppentem volna a felső tízezer felelőtlen és céltalan életmódjába, a pezsgőfolyamos partyk világába, de a film most se (akarva-akaratlanul) tudta közvetíteni, hogy mennyire üres az amerikai álom, s hogy hiába próbáljuk, a múltat sosem lehet (ugyanúgy) újraélni, ami pont hogy a legfontosabb üzenete az alapul szolgáló Fitzgerald könyvnek.
Ítélet:
8/10 (a könyvhűség megvan, szépen
van fényképezve, jó a színészi játék csak rosszak az arányok)
hm, ez jó kis blog lehet, csak így tovább! :)
VálaszTörlésegyébként láttad a '74es filmet? és mi a véleményed a két filmről, azon felül, hogy nyilván eltelt 40 év és sokat változott a filmnyelv, de vajon melyik film tudta jobban megragadni és megjeleníteni a könyv atmoszféráját? :)
(Attila)
Láttam a '74-es filmet is, de az se volt az igazi. Az ritmusában nem találta el szerintem a könyvet. Kicsit vontatott volt a színészek játéka, ami szerintem tönkretette a történet csúcsjelenetét. Mia Farrow pedig szerintem nem volt hiteles Daisy-ként. Carey Mulligan jobban megragadta a karakter lényegét.
VálaszTörlésA mostani jobban megragadja szerintem a kor szellemét (kis luhrmanni túlzással persze). Valahogy így képzelem el a dzsessz korszakot.