Már korábban kifejtettem, hogy mennyire szeretem az 1920-as éveket. A rövid 20. század kezdete, mikor Amerikában tombolt a dzsesszkorszak, Európa pedig újraformálódott, tele indulatokkal, bűntudattal és céltalansággal. Ekkor még az arisztokrácia rejtegetni akarta hibáit, s fenntartani a látszatot minden áron. Francois Mauriac Nobel-díjas író regényét második ízben Claude Miller vitte vászonra (az első alkalommal 1962-ben Georges Franju) már nem érhette meg filmje premierjét Cannesban.
A történet szerint Thérése összeházasodik a szomszéd birtok urával Bernard-dal, annak érdekében, hogy a két földterület egyesülhessen. A férj vonzó, erős, intelligens, de Thérése mégsem boldog az érdekházasságában (vajon miért?). Bernard húga Anne időközben tiltott, de annál lángolóbb szerelembe esik, ami ráébreszti Thérése-t saját házassága sivárságára, amiből ki akar törni, s ezen állapotából még az anyaság sem tudja kimozdítani. Így hát egyetlen dolgot tehet, módszeresen elkezdi mérgezni a férjét.
A film cselekménye nem követi a könyvét, hiszen míg a vásznon lineárisan folyik a történet a gondtalan gyermekkortól a a keserédes szabadulásig, addig a könyvében folyamatosan ugrálunk az idő síkok között, amivel világosabbá válnak Thérése indítékai, s megadja a kellő dinamikát a történetnek, amit sajnos a film nem túlságosan talált el. Ugyanis a sok lassú vágókép eléggé statikussá teszi a történetet, s pont emiatt együtt unatkozunk és szenvedünk a főhősnővel 110 percen keresztül. Emellett rendkívül elhúzza a film első felét, ami igazából súlytalanná teszi a történet csúcsjelenetét, a Thérése tárgyalása utáni napokat, ami viszont indokolatlanul rövidre sikeredett.
A Thérése-t alakító Audrey Tatou ezúttal jobban elkapta a karaktere lényegét, mint az előző filméjében, süt róla az elegancia, a mértéktartás, amit egy arisztokratától elvárunk, ugyanakkor érezzük, hogy mennyire fulladozik a neki szánt életben. A Bernard-t alakító Gilles Lellouche szintén tökéletesen adja a látszathoz ragaszkodó, az elveihez végtelenül hű, zsarnokoskodó férjet, aki mindent megtesz, hogy a család jó hírét megtartja, akár azt is, hogy bezárja a húgát, mert nem illő szerelembe esett, vagy a feleségét, akit előtte mentett meg a börtöntől. Mellettük pedig ott van az Anne-t alakító Anais Demoustier, aki szintén a szabadságot keresi, de a végén behódol a család akaratának.
A Tékozló szív egy olyan nő története, aki a boldogtalan házasságában vergődik és próbál kitörni onnan, egy modern Bovaryné. Nincsenek benne nagy és érzelemmel fűtött jelenetek, mint például A szabadság útjaiban, ugyanakkor mégis érzed, ahogy megfullad az idilli madárkalitkában és teljes mértékben megérted, hogy miért is akar kitörni onnan.
Ítélet:
6/10 (jó színészi játék, de elég vontatott történetvezetés, gyakran válik unalmassá)
A történet szerint Thérése összeházasodik a szomszéd birtok urával Bernard-dal, annak érdekében, hogy a két földterület egyesülhessen. A férj vonzó, erős, intelligens, de Thérése mégsem boldog az érdekházasságában (vajon miért?). Bernard húga Anne időközben tiltott, de annál lángolóbb szerelembe esik, ami ráébreszti Thérése-t saját házassága sivárságára, amiből ki akar törni, s ezen állapotából még az anyaság sem tudja kimozdítani. Így hát egyetlen dolgot tehet, módszeresen elkezdi mérgezni a férjét.
A film cselekménye nem követi a könyvét, hiszen míg a vásznon lineárisan folyik a történet a gondtalan gyermekkortól a a keserédes szabadulásig, addig a könyvében folyamatosan ugrálunk az idő síkok között, amivel világosabbá válnak Thérése indítékai, s megadja a kellő dinamikát a történetnek, amit sajnos a film nem túlságosan talált el. Ugyanis a sok lassú vágókép eléggé statikussá teszi a történetet, s pont emiatt együtt unatkozunk és szenvedünk a főhősnővel 110 percen keresztül. Emellett rendkívül elhúzza a film első felét, ami igazából súlytalanná teszi a történet csúcsjelenetét, a Thérése tárgyalása utáni napokat, ami viszont indokolatlanul rövidre sikeredett.
A Thérése-t alakító Audrey Tatou ezúttal jobban elkapta a karaktere lényegét, mint az előző filméjében, süt róla az elegancia, a mértéktartás, amit egy arisztokratától elvárunk, ugyanakkor érezzük, hogy mennyire fulladozik a neki szánt életben. A Bernard-t alakító Gilles Lellouche szintén tökéletesen adja a látszathoz ragaszkodó, az elveihez végtelenül hű, zsarnokoskodó férjet, aki mindent megtesz, hogy a család jó hírét megtartja, akár azt is, hogy bezárja a húgát, mert nem illő szerelembe esett, vagy a feleségét, akit előtte mentett meg a börtöntől. Mellettük pedig ott van az Anne-t alakító Anais Demoustier, aki szintén a szabadságot keresi, de a végén behódol a család akaratának.
A Tékozló szív egy olyan nő története, aki a boldogtalan házasságában vergődik és próbál kitörni onnan, egy modern Bovaryné. Nincsenek benne nagy és érzelemmel fűtött jelenetek, mint például A szabadság útjaiban, ugyanakkor mégis érzed, ahogy megfullad az idilli madárkalitkában és teljes mértékben megérted, hogy miért is akar kitörni onnan.
Ítélet:
6/10 (jó színészi játék, de elég vontatott történetvezetés, gyakran válik unalmassá)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése