2013. július 27., szombat

A gyilkos lótuszvirág - Tajtékos napok

http://blogs.lexpress.fr/les-8-plumes/wp-content/blogs.dir/867/files/2013/04/l%E2%94%9C%C2%AEcume-des-jours.jpghttp://media.melty.fr/article-1340005-ajust_930/affiche-du-film-l-ecume-des-jours.jpg

Vannak könyvek amiket nem, hogy nem lehet megfilmesíteni, de egyenesen TILOS. Ilyen Boris Vian Tajtékos napok című könyve is, ami egy csodálatosan abszurd és kissé kegyetlen mese, de a vásznon csak egy értelmezhetetlen maszlag, amit csupán azok értenek meg, akik olvasták előtte a művet, a többieknek meg egy kétórás kreatív ötletbörze,amely valahogy nem áll össze egy egész filmmé. Pedig nagy reményekkel ültem be a moziba reméltem, hogy Michel Gondry az Egy makulátlan elme örök ragyogása után tud egy zseniálisan alkotni ebből az avantgárd tragédiából, de tévedtem.

Nos az alaptörténet szerint az aranyifjú Colin, miután barátja Chick szerelmes lesz egy csodálatos lányba, Alise-be (aki Colin szakácsának unokahúga), ő is követeli magának ezt az érzést. El is megy az egyik barátja kutyájának születésnapi partijára sandacsacsázni, s megismerkedik Chloé-val, s pár Duke Ellingtonra történő tánc és vattacukorfelhőn történő repülés után feleségül veszi. A pár boldogan megy el a nászútjára és utána tér vissza barátaihoz, csakhogy Chloé beteg lesz, lótuszvirág nő a bal tüdejében, Colin pedig kezd rájönni, hogy ha ápolni akarja nem lesz elég a pénze, s munkába kell állnia. Emellett barátainak is egyre nehezebb lesz az élete, főleg Chick szinte függésbe hajló rajongása miatt Jean-Sol Partre író iránt.

A film rendkívül kreatív lett (még a kisegér megjelenítése is). Harsány és színes, jól megjelenítve Colin és Chloé felhőtlen és felelőtlen világát koktélzongorástul, sandacsacsástul és felhőn utazásostul. De ez a harsányság elbagatellizálja a történet egyes elég kegyetlen (és okkal olyan kegyetlen) momentumait, mint a korcsolyapályán halomra ölt emberek eltakarítása, hogy Colin lefejezi a kulcsot késve hozó kabinos fiút (aki egy madár a filmben, amit nem igazán értettem), hogy Partre előadásain emberek százait tapossák halomra és folytathatnám. A narrációt pedig futószalag mellett gépelő emberek látják el, ami teljesen megtöri a dinamikát. Ahogy pedig haladunk előre a történetben egyre nyomasztóbb, egyre szürkébb lesz minden, jelezve, hogy itt tragédia várható. De a film elejének a bohókás hangneme miatt fel sem tudunk lelkiekben készülni az utolsó félóra elég sokkoló jeleneteire.

A könyvet megnyirbálták és kicsit átírták (komolyan, szóljon valaki, aki emlékszik arra a jelenetre, hogy a Chloé-Colin és Alise-Chick párosoknak versenyezni kellett, hogy melyiküket esketik meg). Az elején hamar túljutunk, aztán pedig elhúzzuk a szenvedést. Valahogy nekem nem jött le belőle, hogy Colin mindent feladna azért, hogy megmenthesse Chloé életét, hanem inkább az, hogy ő tette tönkre az életét, a vége felé pedig azt érzem, hogy kezdik megvetni egymást, ami meglehetősen távol áll Boris Vian eredeti elképzeléseitől.

A színészeket elég vegyes képet mutatnak. Romain Duris nagyon megragadja Colin figuráját, azonban partnere Audrey Tatou egyáltalán nem olyan királylányos kis naiva, mint amilyennek Chloénak lennie kéne. A film egyértelműen legjobbja Omar Sy, aki a mindig vidám sármőrt, Nicolas-t alakítja. Chick és Alise párosát alakító Glad Elmalen és Aissa Maiga is volt, akik tökéletes kontrasztot teremtenek (a fehér kocka és a fekete jó csaj). Megjelenik a filmben maga a rendező is, ugyanis Michel Gondry Dr. Frászpirin, Chloé orvosa.

A Tajtékos napok a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka tipikus esete. Rendkívül kreatív ötlettár a film, de túlságosan harsány és valahol olcsóvá teszi az egész filmet. Nem áll össze egy egésszé, és nem értem meg a végére, hogy miért is volt Chloé és Colin szerelme annyira különleges.

Ítélet: 
3,5/10 (Gondry eléggé melléfogott Boris VIannal)

2013. július 21., vasárnap

Hogyan éljünk túl egy hajótörést egy tigrissel? - Pi élete

Sok kötelességemnek eleget téve egy hónapos szünet után ismét folytatom a blogot. Mostantól TÉNYLEG rendszeres lesz, remélhetőleg heti 1 bejegyzéssel. Bár ígérni semmit sem tudok :).

http://media.npr.org/books/threebooks/2008/07/shipwreck2-1e1f3114969b0f310e32023f39a9a6cf525631d6-s6-c30.jpghttp://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/5/57/Life_of_Pi_2012_Poster.jpg/220px-Life_of_Pi_2012_Poster.jpg

A Pi élete azon kevés művek egyike, melyet három formában sikerült végigélveznem. Egyrészt könyv formájában, másrészt filmként, harmadrészt pedig rádiójátékként. Az első unalmas, a második csodálatos, a harmadik pedig értelmezhetetlen volt. De komolyan, ha nem tudtam volna előtte a sztorit egy árva mondatot sem értettem volna a rádiójátékból (pedig kifejezetten szeretem ezt a műfajt - akit egyébként érdekelne a dolog, írjon és elküldhetem neki). Yann Martel művének alapvető felállása nagyon jó, valószínűtlen, megrázó csavarral a végén, de igazából ennyi látványos szenvedést utoljára Frodótól láttam a Gyűrűk Urában. Egy mondattal: az eleje és a vége jó a közepe unalomba fullad. Ritkán mondom ezt, de a film jobban sikerült, mint az alapul szolgáló könyv.

Pi maga meséli el 227 napos hajótörésének történetét, megszakítva néha az író kommentárjaival. Piscine Molitor Patel (aki egy francia uszodáról kapta a nevét) Pondicherryben él családjával a helyi állatkertben. Az iskolában csúfolják a neve miatt (Pisisnek), ezért mikor új tanintézetbe kerül, azzal kezdi a félévet, hogy mindenkiben tudatosítja az új nevét: Pi Patel. Emellett elmerül a vallásokban és egyszerre lesz hindu, iszlám és keresztény (nekem a könyvnek ez a motívuma tetszik a legjobban, egyetemesnek kezeli a vallásokat, s mindegyikre jóként és mértékadóként tekint). Így éli mindennapjait Pi az állatkertben, életre szóló leckéket kapva apjától a veszélyes állatokról, mint  a bengáli tigris. Egyik nap aztán a szülők bejelentik, hogy az állatkertet eladják, s Kanadába költöznek. Ki is fut a hajó, ami pár nappal később rejtélyes módon elsüllyed a Csendes-óceán közepén, Pi pedig egy mentőcsónakban ragad egy hiénával, egy orangutánnal, egy zebrával és Richard Parkerrel, a bengáli tigrissel.

Életemben először ez volt az első olyan film, amit rettenetesen sajnáltam, hogy nem 3D-ben néztem meg. Ang Lee ugyanis valami elképesztő csodát hozott létre. Olyan látványosra és szépre sikeredett a film, hogy még Pi szenvedései sem tűnnek olyan unalmasnak. A csónak néha a felhőkön, néha a csillagokon úszik, néha foszforeszkáló bálnák, repülő halak jelennek meg, a tigrisnek érzelmek tükröződnek a szeméből, a rókamanguszta mezőről már nem is szólva. Egy szóval CGI-orgia. Ez egyensúlyozza, hogy a film 3/4-ben gyakorlatilag két szereplő játszik a Pi és a tigris. Egyébként nagyjából leköveti a könyv történetét, mondjuk Yann Martel művében nincs szerelmi szál, bár ez nekem tetszett, mert a lány nekem valahol Indiát testesítette meg, amit Pi olyan nehéz és fájó szívvel hagyott ott.

A főszereplő, nem a Gettómilliomos óta felkapott Dav Patel (aminek én személy szerint nagyon örültem - nem mintha ezzel le akarnám kicsinyleni a filmet), hanem Suraj Sharma, akinek az IMDB szerint ez volt az első filmje, s azt kell mondanom felnőtt a feladathoz. Kiválóan alakította a hajótörött fiút, akit a hitén kívül a bengáli tigristől való félelme tartott életben. Richard Parker pedig a végletekig kidolgozott CGI-tigris. Csupán két jelenetnél használtak valódi állatot, mikor a kifutójában pihent, s mikor a csónakból a vízbe ugrott. De valahogy egy percre se éreztem, hogy egy számítógéppel generált élőlényről van szó. Mindezek ellenére a Számkivetett Tom Hanks-Wilson párosát nem tudják felülmúlni (komolyan, még a mai napig sírok azon a jeleneten, mikor elhagyja Wilsont a tengeren). 

A Pi élete egy csodálatos film. Úgy érzem nagyon jót tett neki, hogy nem M. Night Shyamalan és nem is Jean Pierre Jeunet, hanem Ang Lee kezébe került a gyeplő. Mind a tradicionális India világa, mind a végtelen Csendes-óceán csodálatos világot teremt, ahol valóban megtaláljuk Istent és az ő egyetemességét, s rájövünk, hogy a hit még egy bengáli tigrissel való hajótörésen is átsegíthet.

Ítélet:
9/10 (eszméletlen látvány, jó arányok, kis eltérések a könyvtől)